A Legszebb Erdélyi Magyar Dal jóvoltából állhatott színpadra a 1st Attempt diákbanda szombat este.
Kissé nehézkesen indult a dolog a hallgatóság részéről. Bár a srácok egyáltalán nem voltak ijesztőek, a közönség eleinte mégsem mert a színpad felé közeledni. Ez azonban nem tartott sokáig. Mint minden eddigi koncertjükön, a fiúk tolták a ritmust, már-már belebolondulva a saját játékukba. Bori (az énekes) meg hihetetlen elmélyültségével uralta a teret és dinamikusan kommunikált a közönséggel. Mindenesetre szépen bemelegítették a közönséget az utánuk fellépő zenekarnak.
Manapság elég sokan vágnak bele a „zenekarosdiba”, de a garázsban muzsikálásnál tovább nem jutnak. Szerintetek mi a titka annak, hogy egy diákzenekar hozzátok hasonlóan sikeres legyen?
Bori: Jókor kell lenni jó helyen és minél többször! Nekünk szerencsénk van, hiszen sok olyan emberrel ismerkedtünk meg, aki támogat bennünket.
Jason: Egy zenekarnak (amellett, hogy szeretik, amit csinálnak) a legfontosabb szerintem a befektetett idő, a tagok közötti összhang, a kitűzött közös cél és minél több kísérletezés a hangszerekkel, dalstruktúrákkal – ezek mind elengedhetetlenek. Na és persze ennek eredményeként egy olyan hangzás, amelyet fel tudsz vállalni és nem utolsó sorban büszke is vagy rá! Sok olyan zenekar van, amelyik kis idő után feladja, mert tagjai nem elégedettek azzal, amit elértek, vagy mert belső konfliktusaik vannak.
Úgy gondolom, mi szerencsések vagyunk ilyen szempontból. Nálunk még tagcsere sem volt, remélem nem is kerül sor rá. Bár nagyon különbözőek vagyunk, mindig megtaláltuk a közös hangot. Ha néha vannak is problémáink, keresünk rájuk megoldást, megbeszéljük és továbblépünk. Ezáltal is nagyon jól tudunk fejlődni.
Mire vagytok a legbüszkébbek, amit elértetek a zenekarral?
Bori: A zenekar összes közös pillanatára büszke vagyok, majdnem… Amit viszont kiemelnék, az a marosvásárhelyi Kottás fellépésünk , az élő közvetítés ellenére alig volt pár baki a koncerten. Igaz, sokat is próbáltunk rá… Megérte!
Jason: Az elmúlt közel négy év zenélésből a hangzásunk az, amire a legbüszkébb vagyok.
Számomra a zenélés legnagyobb öröme a dalírás, a kísérletezés hangokkal, stílusokkal. Annyira tág a zenei világ manapság, végtelen sok stílus létezik, és mind mást képvisel számomra, mást vált ki belőlem. Szeretem azt, hogy a mi dalaink is színesek, változatosak. Egy ember nem lehet mindig jókedvű, se szomorú, és ez a zenénkben is visszaköszön, amit imádok!
Határ a csillagos ég, avagy hol látjátok magatokat 10-20 év múlva a zenei iparban?
Bori: Nem tudjuk, mit hoz ezen a téren a jövő, azt viszont mindenképp tudjuk, hogy együtt leszünk. Vagy barátokként, vagy zenekarként, de együtt! Szeretnénk híresek lenni persze, de ki ne szeretne? Ha meg nem jön össze, biztosan nem dől össze a világ.
Jason: Tíz, húsz év múlva… Addig minden megváltozhat, lehet, mulatós popot fogunk játszani, mert nem tudunk megélni az underground zenéből. Na jó, ezt kétlem. Zenélni szerintem mindig is fogunk, és remélhetőleg együtt. A világ változik és vele az emberek is. Lehet, hogy ez a zenei irány, amelyet képviselünk, már senkit se fog érdekelni, de az is lehet, hogy ez lesz az új Avicii. Na, ezt is kétlem.
Kukkintsunk kicsit a kulisszák mögé! Mi volt a legnagyobb bakitok a színpadon?
Bori: A technológia szórakozott velünk néha. Két koncertünket is áramszünet szakította meg.
Jason: A legnagyobb baki Tusványoson lehetett. A koncert felénél kiment a generátor. Pár másodperc leforgása alatt akusztikus zenekar lettünk.
Bori: Egyszer Jasonnak az első számnál elszakadt az egyik húrja. Basszusgitárnál ez nagyon nagy baj, nem volt lehetőség kicserélni, így végigjátszotta a koncertet három húrral. Rettenetesen szólt!
Rajongókkal hogy álltok, udvarolgatnak, írogatnak?
Bori: Néha becsúszik egy-egy vicces sztori, én csak random megjegyzéseket kapok: „Jók a melleid! Meg a hangod is, de a melleid…” – ilyen stílusban. A srácok közül pedig volt, akit leitatott egy lány azért, hogy közelebb kerüljön hozzá. Többször is próbálkozott.
Bori, hogy bírsz el a srácokkal, inkább női uralom van? Szerinted hogy viselnek téged, hogyan tekintenek rád?
Bori: Nincs semmilyen uralom. Néha lemaradok egy-két gamer partiról, de ezeket leszámítva fel sem tűnik senkinek, hogy lenne bármi különbség is köztem és köztük. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család, öt gyerek öt pár szülővel.
Kolumbán Zenge
Fotók: KSIN Photo
Perspektíva 
Hozzászólás