Kolozsváron rendezték meg idén immáron hatodik alkalommal a Kárpát-medencei Fiatal Közgazdászok Találkozóját, a KÁMFOR-t.

Az eseménysorozatra több mint kétszáz érdeklődő, köztük szakértők, közgazdászok, vállalkozók és fejlődni vágyó diákok érkeztek szerte az országból, Vajdaságból és Magyarországról is.

A konferencián nemzetközileg is elismert előadók beszéltek az üzleti világot érintő problémákról, mint például a munkahely- és munkaerőhiány.

A programsorozat Erős Lóránt, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság ifjúsági Frakciója (RIF) elnökének a nyitóbeszédével kezdődött, majd az ezt követő borkóstoló volt az a pont, amely „lazábbra engedte a feszesre húzott nyakkendőket” – vagyis mindenkinek sikerült feloldódnia, így ez egy jó kezdetnek bizonyult.

Kerekes Kinga, a Közgazdász Fórum főszerkesztője és a BBTE docense különböző tanácsokkal és megoldásokkal próbált ösztönző hatást gyakorolni a vállalkozni vágyókra, miszerint meg kell ismernünk a digitális világot, ezáltal figyelembe tudjuk venni a vásárlási igényt, így nagyobb eséllyel válhatunk sikeresekké.

15042147_1609641205719987_5493738678807419106_o

Más perspektívából közelítette meg ezt a témát Molnár Attila, pszichológus szemmel tekintve a vállalkozókra. Ellenpéldaként felhozta az 1996-ban történt hegymászó-tragédiát, amiben a csoport felelőtlensége és a csapatszellem hiánya okozta a balesetet. Ez sokakban rémületet keltett, de építő jellegének köszönhetően mindenki megjegyezte, hiszen egy cég működéséhez nélkülözhetetlen a gördülékeny csapatmunka és az egymás iránti szakmai bizalom.

15025412_1609641405719967_3902198425459121737_o

Az előadássorozat végén olyan fiatal vállalkozók mutatták be pályafutásukat, akiktől megtudhattuk, hogy vállalkozni lehet egyetem mellett és helyett is, valamint kihangsúlyozták, hogy első lépésként szerezzünk magunknak egy mentort, aki majd hasznos tanácsokkal lát el minket. Véleményük szerint nem kell félnünk az ötleteink megvalósításától, álljunk össze a barátainkkal és kezdjünk bele egy olyan vállalkozásba, amelyiknek már vetélytársa is akad a piacon.

A VI. KÁMFOR díszvacsorával zárult, amelyen újra felelevenítettük a konferencia fontosabb mozzanatait, majd a könnyed italozás mellett leeresztettük a köz-gázt.

Írták: Görbe Helga és Müller Erik

Fotó: Bethlendi Tamás

Advertisements